15. rész

Másnap kisírt szemekkel ébredtem. Valaki megtámadott. Valaki rosszat akar nekem. Már sehol nem vagyok biztonságban. Auróráékkal léptem ki a szobánkból. Első órám fizika volt, nekik matek, így a suliban csakhamar el kellett válnunk egymástól. A teremben már voltak páran, de így is egyből kiszúrtam a padomon lévő kis cetlit. Odasompolyogtam a padomhoz és félve olvastam el az üzenetet. Csak két szó volt rajta: Jól csókolsz!

Ettől rögtön két dologra is feleszméltem. 1. már a suliban sem vagyok biztonságban. 2. ha tudta, hogy hova járok suliba, hogy milyen órám van és hogy hol ülök, akkor biztos, hogy ismerem. A felismerés villámcsapásként sújtott le rám. JACK! Megígérte, hogy még megbánom. De ezt nem ússza meg ennyivel. Nem hagyom. Becsöngettek, de a tanár még nem volt bent, így gyorsan kirohantam a teremből és Jack keresésére indultam.

Halkan osontam a folyosókon, próbáltam észrevétlen maradni. Fizika közös óránk, így biztosra mentem, hogy ismét ellógta. A suli hátsó ajtaján keresztül lopakodtam ki a parkolóba. Nem volt sehol. Mintha  a föld nyelte volna el. Ekkor eszembe jutott, hogy előző nap felfedeztem, hogy a mi ablakunkkal szembe van az övé. Elképzelhető, hogy még nem kelt fel. A koleszba már szinte sprinteltem, felsiettem az emeletre, majd a szobánkból bemértem, melyik is lehet akkor az övé. Végigrohantam a folyosókon és bekopogtam az általam helyesnek vélt ajtón. Senki. Még egyszer bekopogtam, ezúttal kissé hangosabban. Semmi válasz. Harmadszor már szinte dörömböltem. Ekkor már halk csoszogást véltem hallani az ajtó túloldaláról, majd a zár kattanását és kivágódott az ajtó. Ott állt Jack pizsamának használt tréninggatyában és bő pólóban. A szemét dörgölte.

- Mi a fenét akarsz?

- Látom, lefárasztott a tegnapi támadásod.- tudom, nem a legjobb módszer a letámadás, de a fél életemet adtam volna érte, hogy benne van a keze a dologban.

- Nem tudom, milyen támadásról beszélsz. Megviselt az amerikai élet és már hallucinálsz?

- Ne játszd meg magad, tudom, hogy te voltál!

- Bocs, de még mindig sejtésem sincs milyen támadásról beszélsz!

- Tegnap a mozi után letámadtál és megcsókoltál!- egy pillanatra ledöbbent, ekkor kissé elbizonytalanodtam, de mikor gonoszul elmosolyodott, ismét meggyőződtem.

- Szerintem csak szeretnéd, ha én lettem volna a támadód.- nevetett fel.

- Na, most te hallucinálsz.

- Ugyan már, látom, ahogy elpirulsz.

- Elegem van belőled! Csak valld be, hogy te voltál és ígérd meg, hogy többé nem teszed és talán nem szólok apádnak!

- Nagylelkű vagy. De nem szokásom bevallani olyat, amit el sem követtem!

- Fölösleges tagadnod, van rá bizonyítékom.- emeltem fel a padomon hagyott cetlit.

Ekkor több érzés is végigfutott az arckifejezésén.

- Ez nem az én írásom.- vágta rá végül.

- Ugyan már!

- Oké. Tételezzük fel, hogy én voltam. Szerinted vagyok olyan hülye, hogy nyomott hagyok magam után?- kérdezte felvont szemöldökkel.

- Belőled kinézem.

Ekkor hangokat hallottunk a folyosóról. A kémiatanár épp egy lógáson rajtakapott diákkal ordibál és kicsapással fenyegeti. Bevallom, megrémültem. Valószínűleg a sarkon túlról jöhet, így a szobámba már nem tudok visszamenekülni. Balra meg zsákutca. Hihetetlen sebességgel pörgött az agyam, a lehető leghatékonyabb menekülési útvonalon törtem a fejem. A kiabálás abbamaradt és egyre közelebbről hallatszottak a lépések. A szívem összerezzent. Már lejátszódott bennem a jelenet, ahogy kicsapnak, de ekkor Jack megragadta a karom és behúzott a szobájába, majd halkan becsukta az ajtót.

- Ráérsz megköszönni.- mondta.

- Kösz.

- Csak emiatt ellógtad a fizikát, hogy engem kérdőre vonj?

- Igen.- minek tagadjam? úgyis tudja.

- Milyen protekciós vagyok. Hogy is érdemeltem ki ezt a figyelmet?

- Azzal, hogy letámadsz? Valld már be, kérlek!

- Kezdesz az agyamra menni.- ekkor nagyon váratlan dolog történt. Magához húzott és megcsókolt. Ez a csók egy cseppet sem hasonlított a tegnapi durva, erőszakos csókhoz, lassú volt és nyugodt. A lábaim megroggyantak. Nem tartott sokáig és mikor elhúzódott hatalmas mosollyal a nagyképű arcán megkérdezte:

- Most már hiszel nekem?

Jack szemszöge:

Fél 9-kor kopogtattak az ajtómon. Gondoltam, hogy biztos apám az, beköpött a fizikatanár, hogy megint ellógtam. Újra kopogott, ezúttal hangosabban. Nem akartam kinyitni, gondoltam, majd elmegy. De mikor harmadszorra már majdnem beverte az ajtómat, kénytelen voltam felkelni és ajtót nyitni. Már felkészültem a szokásos papolásra, mikor meglepődésemre az elkényeztetett hercegnő állt az ajtómban. A szeme szikrákat szórt. Bevallom, ez tetszett.

- Mi a fenét akarsz?- mordultam rá.

- Látom lefárasztott a tegnapi támadásod.- fogalmam sem volt, miről beszél.Utána leesett, hogy megkértem Pete-t, és már úgy tűnik cselekedett. Hirtelen kíváncsiság fogott el, mivel akasztotta ki ennyire a hercegnőt.

- Nem tudom, milyen támadásról beszélsz. -adtam a tudatlant.-Megviselt az amerikai élet és már hallucinálsz?

- Ne játszd meg magad, tudom, hogy te voltál!- harapós kedvében van.

- Bocs, de még mindig sejtésem sincs, milyen támadásról beszélsz!

- Tegnap a mozi után letámadtál és megcsókoltál!- ekkor ledöbbentem, és egy röpke pillanatra a harag is elkapott. Arra kértem Pete-t, hogy ijessze meg és nem azt, hogy smárolja le! Utána viszont félmosolyra húzódott a szám a gondolatra, hogy kinézi belőlem, hogy megcsókoljam.

- Szerintem csak szeretnéd, ha én lettem volna a támadód.- ekkor már szinte robbant.

- Na, most te hallucinálsz.

- Ugyan már, látom, ahogy elpirulsz.- magamban jót röhögtem a dühén.

- Elegem van belőled! Csak valld be, hogy te voltál és ígérd meg, hogy többé nem teszed és talán nem szólok apádnak!

-  Nagylelkű vagy. De nem szokásom bevallani olyat, amit el sem követtem!

- Fölösleges tagadnod, van rá bizonyítékom.- ekkor felemelt egy kis cetlit, amin felismertem Pete írását. Jól csókolsz! Ebben a pillanatban meg tudtam volna fojtani Pete-t.

- Ez nem az én írásom.

- Ugyan már.- nem hisz nekem.

- Oké. Tételezzük fel, hogy én voltam. Szerinted vagyok olyan hülye, hogy nyomott hagyok magam után?- kérdeztem és a nyomaték kedvéért felvontam a szemöldököm.

- Belőled kinézem.

Ekkor meghallottuk Miss Dorothy ordibálását a folyosókról. Maalaira pillantottam, akin a pánik jelei kezdtek mutatkozni. Össze-vissza forgatta a fejét, gondolom azt latolgatta, merre menjen. Mikor a kémiatanár már csak pár méterre volt hirtelen ötlettől vezérelve berántottam Maalait a szobámba és becsuktam az ajtót.

- Ráérsz megköszönni.

- Kösz.

- Csak emiatt ellógtad a fizikát, hogy engem kérdőre vonj?

- Milyen protekciós vagyok. Hogy is érdemeltem ki ezt a figyelmet?- kezdegettem.

- Azzal, hogy letámadsz? Valld már be, kérlek!

Nem száll le erről a témáról! Nem mondhattam meg neki, hogy Pete volt, mert mindjárt megkérdezné, hogy honnan tudom és rájönne, hogy én is nyakig benne vagyok.

- Kezdesz az agyamra menni.- ekkor közelebb húztam és megcsókoltam. Meglepődött, de nem húzódott el, visszacsókolt. Kissé félénk csók volt, mégis felvillanyozott. Miután elhúzódtam,  hatalmas mosollyal megkérdeztem:

- Most már hiszel nekem?