19. rész

A nővérszoba tágas volt, tele orvosi műszerekkel, betegágyakkal és az őket elválasztó függönnyel. Mikor a nővér meglátott, azonnal segített Jack-nek leültetni. Egy pohár vizet itatott velem, majd egy kis lámpával a szemembe világított.

- Úgy tűnik. nem kaptál agyrázkódást. De azért jobb volna bemenni a kórházba.
Mentőt hívott, és míg vártunk, hogy megérkezzenek, ellátta vérző fejemet.
- Szerencsére csak egy horzsolás.- monda biztatóan.- Nem marad nyoma.

Pár pillanat múlva a mentő is megérkezett, hordágyra fektettek és kitoltak az épületből. Jack jött velünk, mondván, jobb, ha valaki mellettem van.
A kórházba menet többször elájulhattam, mert szinte az egész út kiesett. Mikor odaértünk, gyors mozdulatokkal leemelték a hordágyamat és betoltak az épületbe. Ott különféle röntgeneket és vizsgálatokat csináltak, hogy megbizonyosodjanak, nem szenvedtem semmiféle agysérülést.

- Úgy tűnik, szerencséd van kislány. Nem lett komolyabb baj. Biztonság kedvéért, ma még bent tartunk. De a szüleidet értesíteni kell. Kérlek add meg a telefonszámukat.
Megadtam apukám, India keleti részének királyának telefonszámát, mire az orvos szája tátva maradt.
- Nem is tudtam, hercegnő! Elnézést, mindjárt átszállítjuk egy másik kórterembe, ahol egyedül lehet...
- Ó, kérem ne!
Az orvos kissé zavarban meghajolt, majd kiment a kórtermemből.
Már csak ez hiányzott.- morogtam magamban.- Ha apám megtudja, haza kell mennem. Még nem mehetek el...

- Szia!- Jack lépett be.- Jól vagy?
- Igen, köszi.- motyogtam, majd magamban gyorsan felkészültem a mondanivalómra.- Azt hiszem, még nem köszöntem meg, izé, tudod mit. Hogy segítettél. Szóval... köszönöm.
- Nincs mit, hercegnő. Ha hagyom, hogy agyonverjen, kit  piszkálhatnék?
- Marha vicces vagy... De kedves is...- ez fura.- Oké, mit akarsz?
- Annyira még én sem vagyok idióta, hogy egy kórházban fekvő lánynak fenyegetőzzek.
Már épp válaszoltam volna, mikor belépett Jack apja, az igazgató.

- Nem esett semmi bajod, Maalai?- kérdezte.
- Nem, köszönöm, jól vagyok.
- A király nem rég hívott. Feltétlenül ideutazik.
- Mi? Mikor?
- Holnap délután már itt lesz. Ki akar venni az iskolából.
- Ne, ezt nem hiszem el!
- Sajnálom Maalai de holnaptól a nővéreddel nem vagytok iskolánk diákjai.
- Kérem szépen, próbálja meggyőzni! Ránk úgysem fog hallgatni. Nem mehetek vissza. Kérem, segítsen!
- Nem hiszem, hogy...
- Ha visszavisz, hozzáad ahhoz a talpnyaló herceghez. Kérem, nagyon szépen kérem, próbáljon meg segíteni!
- Megpróbálom, de semmit sem ígérhetek. Jobb lesz ha hagylak egy kicsit pihenni. Jack, menjünk!
- Mindjárt megyek én is!- biccentett az apja felé, majd mikor az kiment, felém fordult.
- Tehát ezért jöttél ide? Nem akartál férjhez menni?
- Igen, részben.
- És ha most visszavisz, kényszeríteni fog?
- Igen.
- Nyugi valamit kitalálunk!

Közelebb hajolt és egy puszit nyomott a homlokomra. Mitől változott meg ez a fiú?


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

7.rész

16.rész