11.rész

*Maalai szemszöge

Amikor a sulihoz értünk, rögtön ki is szálltam volna, de Jack a csuklómnál fogva visszarántott maga mellé. Kifizette a taxist és "kiráncigált" az ülésről. Kivette a csomagjaimat és már indultunk  be a gimi ajtaján.

Elvitt az igazgatóhoz, aki idegesen járkált fel alá. Mielőtt Jack távozott volna, közel hajolt hozzám és a fülembe suttogta: "tartozol nekem a taxi árával". Legszívesebben pofon vágtam volna, de én ennél illedelmesebb vagyok.
Jack távozott én pedig leültem az igazgatóval szemben levő kis fotelba.

-Miért döntöttél úgy, hogy elmész?

-Mert senkinek sincs szüksége egy  elkényeztetett kis csitrire.
-Sajnálom, hogy hallottad, amit Jack mondott. Tudod, nem könnyű vele mostanság. Nagyon közel állt az édesanyjához és nem tudta még feldolgozni. 3 éve ment el tőlünk, azóta teljesen kifordult önmagából. Tudom, hogy emiatt nem téged kellene magára haragítania, de kérlek, próbálj meg megbocsátani neki

-Öhm...erről nem tudtam. Részvétem a felesége miatt.
-Nem kell sajnálni. Már 3 éve annak, próbálom túltenni magam rajta. Menyj vissza a szobádba, a nővéred már biztos aggódik érted.
-Rendben. Viszlát.-és kimentem a helységből. 

A bőröndjeim az ajtó melletti kis padon voltak, levettem és elindultam a szobánkba.


*Aurora szemszöge


Még mindig nem tudunk semmit Maalairól. Eltelt 2 óra és mindig semmi. Amandával tűkön ülve várjuk, hogy történjen valami. Csak csendben ültünk az ágyon, mikor cipő kopogást hallunk. Biztos valamelyik szomszéd lány ment el az ajtónk előtt. Nyitódik az ajtó, s Maalai jön be rajta. Felálltam és megöleltem.


-
Többet ilyet ne csinálj! Halálra rémisztettél.
-Rendben. Belátom, hogy hülyeség volt. 
-Meséld el, hogy hogy volt az egész.
-Okés.

Megjegyzések

  1. Szia! Örömmel látom, hogy valamilyen szinten még élsz. :) Remélem folytatod. Ha kell egy kis segítség oldalbeindításhoz akkor benne vagyok egy link cserében ;) Ha kiraktál komizz nálam --> itt: http://gimisatini.blogspot.hu/ :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

19. rész

1.rész- Gabe a palotában

7.rész