2.rész- Éjféli találka

Gabe herceg... hát, azt el kellett ismernem, hogy nem fest rosszul. Igenis jóképűnek lehetett nevezni sötétszőke hajával, szürke szemével, kissé ferde orrával és férfias vonásaival. Sötétkék inge és fekete nadrágja remekül állt neki. Mégis volt benne valami, nem is tudom mi... amitől rossz érzésem támadt vele kapcsolatban. Talán a messziről érezhető arroganciája... Na de mindegy.

- Üdvözlöm Albah király, India nyugati tartományának uralkodója. És Önt is, miniszterelnök uram, valamint kedves családját.- hangja kellemes bariton volt.

- Üdvözöllek birodalmamban, Gabe herceg, Skandinávia trónjának várományosa. Bár reméltem, hogy kissé ünnepélyesebb keretek közt, de szeretném bemutatni lányaimat Maalait és Aurórát. 

- Örülök, hogy megismerhettem önöket, hercegnők.

- Mi is örülünk a találkozásnak.- válaszoltam Auróra helyett is.

- Kérlek, csatlakozz hozzánk!- apámnak aztán ment a jó modor.

Miután az asztalhoz ért, mindannyian egyszerre leültünk. Gabe-nek velem szemben terítettek meg. Egyenesen rám nézett és elmosolyodott. Bár kedves gesztus volt, nekem mégis csomó keletkezett a gyomromban. Vagy nagyon jó emberismerő vagyok, vagy csupán üldözési mániában szenvedek. Reméltem, hogy az első igaz.

Apám, Gabe herceg és a miniszterelnök politikáról beszélgettek, amihez, mi nők nem nagyon tudtuk hozzászólni. Nem mintha nem lenne véleményem, vagy valami, de a kultúránk nem engedte, hogy a nők is politizáljanak. Szavazni persze mehettek, de felsőbb körökben már nem rúghattak labdába. Ezáltal nem kerülhettek be a parlamentbe sem. Ebből kiindulva, hiába vagyok én a jogszerű trónörökös, a férjemnek lesz a kötelessége minden politikához kapcsolódó kérdés megoldása. Hát nem nagyszerű a nők egyenjogúsága? Igen, ezt ironikusan mondtam. 

Vacsora után rögtön bebújtam az ágyba, de nem jött álom a szememre. Nem akart megszűnni a rossz előérzetem, amit sehogy sem tudtam megmagyarázni. Így hát végül kimásztam hatalmas franciaágyamból és elindultam egy késő esti, palotai sétára. Úti célom a konyha volt, ahol egy hatalmas pohár meleg tej várt. Visszafelé viszont belefutottam egy közlekedő falba. Amiről másodpercekkel később kiderült, hogy Gabe herceg volt az.

- Mit csinál maga itt ilyenkor? Azt hittem, elfáradt a hosszú utazástól.- mondtam a lehető legudvariasabban.

- Időeltolódás, tudja.- erre nem is gondoltam.

- Igen, persze.

- Ám lehetne hogy tegeződjünk? Hisz mindketten királyi családból valók vagyunk.- ajánlotta fel. 

- Rendben, az jó lenne.- egyeztem bele. Úgy ahogy volt, utáltam a magázódást.- Maalai.- kezet nyújtottam, ugyanis az illemkönyv nem tudom, hányadik paragrafusa kimondta, hogy először a nőnek kell felajánlania a kezét.

- Gabe.- kezet csókolt (blah). 

- Hogy tetszik India?- más nem jutott eszembe, amit megkérdezhettem volna.

- Igazán magával ragadó.- mormolta, miközben mélyen a szemembe nézett. 

- Annak igazán örülök. Most ha nem haragszol, visszamegyek a szobámba. Jó éjszakát!- gyors léptekkel ismét a hálótermemben találtam magam. Ledőltem az ágyamra, felkapcsoltam az éjjeli lámpát és felvettem az éjjeli szekrényemen lévő képet. Anyut és engem ábrázolt, mikor Zürich-ben voltunk. Anyu ugyanis onnan származott, méghozzá a svájci uralkodói családból. Tőle örököltem világos bőrömet és vörösbarna hajamat. Auróra apura ütött, ő sokkal inkább hasonlított az indiaiakra. 

Nagyon hiányzott. Négy éve halt meg egy repülőbalesetben, mikor is a gépe egy meghibásodás következtében lezuhant, egyenesen az Indiai-óceán kellős közepébe. Esélye sem volt. Vele együtt a palotából is elszállt a lélek. Olyan volt, mint egy autó roppant fontos, ám a mozgáshoz nem nélkülözhetetlen alkatrésze. Hisz az élet ment tovább nélküle is, mégis az utazás szörnyű volt.